Van az emberben egy olyan magányosság, valami mélységes elhagyatottság, ami időnként indokolatlanul rátör. Ez nem azért van, mert ne lenne mellettem valaki, aki szeret. Ez a létezés velejárója. Észre sem vesszük, de ilyenkor mint a pókok, valamiféle ragacsot termelünk, amiből aztán pókhálót szövünk…