Hogyan vetették ki a halászok a hálót?
Milyen lehetett az a mozdulat, amelyik megtetszett Jézusnak? Mindenképpen úgy történhetett, hogy Jézus meglátta az emberi munkában az isteni munkát. Talán lelkesen, talán hevesen, bele nem nyugodva dobhatták. Úgy, hogy mégse ragadtak bele a munkába, amikor talán élvezettel dobták ki a tengerbe a hálót.
Két-két ember hasonló cselekedetét látta meg Jézus. Valószínűleg ezerszer bevetették már hálójukat a tengerbe. Sokszor sikertelenül. Ritmusban vetették, különben nem ment volna messzire. Meg lehetett a mozdulat. Ebben egyszerre volt erő és alázat.
Jézus tanítványként látta meg őket. A földi tettet, kenyérkeresetet átformálta isteni tetté. Küldésében halásznak most már.
Ma nem is értjük, hogy ezért a hívásért otthagyták a családjukat. Nem bezárták, féltették, hanem otthagyták. Felfénylett az igazi csillag, és minden zsigerük azt választotta, hogy utána menjenek, nem számít a veszteség most.
Egy pillanatnyi döntés volt, és mégis egy hatalmas folyamatba állnak bele.
Péterék hajója a háló kivető, újító, De volt itt egy másik mozdulat is. Jánost és Jakabot kötözgetni látjuk. Aprólékos munkában. Ők rendbeteszik, ami elszakadt. Nem erejük teljével dobják be magukat egy folyamatba, hanem teljes koncentrációval őrzik a dolgokat. Jánosék hajója a regeneráló, javító hajó lett.
Mindkettőre szükség van. Mind a kettő szélsebesen röpül most Jézus után, mert az igazán hiteleset, a magával ragadó erőt találták meg benne.
Kérek teret magamban az erő és az alázat számára!
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Márk 1,14-20
