Ma láttam a Napba öltözött asszonyt. Napfelkelte volt. Szemben a Csíki hegyek vonulata. Először a felhők vöröslése gyönyörködtetett el. Igen. Mindig a felhők érzékelik a fényt először. Még a lelkemben is. Aztán észrevettem, micsoda vöröslő sárkány ez a felhő, és épp száll le a földre! (Jelenések könyve 12. rész) Valamilyen, számunkra érthetetlen okból Isten engedi azt, hogy a földön a Sárkány erőre kapjon. Egy ideig. A föld az "egy ideig" világa. A piros fenevad eloszlott a felkelő nap fényében, éppen úgy, mint minden gonosszal előbb-utóbb ez lesz. Aztán a felhők körül megjelent a nap aranygyűrűje: Napba öltözött asszony! Sosem értettem jól ezt a képet. Miért öltözött napba? Itt nem egyszerűen egy fényes ruháról van szó. Nem az a lényeg, hogy a csillogás külsősége megjelenik egy asszonyon! Ahogy a felhők körül megjelent a ragyogás, egyszerre világossá vált ez a kép. Aki rejti a napot, aki mögül felsejlik a Fény, az Isten igazi követe a Földön. Mária az emberi lét igazi megtestesítője. Hordozza a hordozhatatlant. Felcsillantja azt a fényt, amibe nem tudunk belenézni. Isten földi elrejlésének Édesanyja. Ott volt a vízzel terhes felhőkben Mária, aki befogadja a Napfényt. Aki megmutat és eltakar egyszerre. Létezik, mert az adja neki a létezés lehetőségét, aki mögötte, titkosan bevilágít mindent. Igy élünk mi is Istenben a földön.
