Isten könnyeit sírom. 

Amit látok, várrom.

Majd egyszer megcsillan - fájdalom,

talán.

A másik könnyében -

felesleges kérnem,

magány.

Ez adatott és szótlanság.

Kifosztott mondatok.

Félelemmel terhes tekintetek,

Rám akasztott álarcok.

De egyszer Isten tiszta

tekintetét látjuk

megcsillanni az olvadó hóban.

Isten sírja könnyeimet.

Szeme sarkába gyűjti.

Elejti.

Belebújok e gömbbe.

Szivárványburok.

Mindig lágy hatalom.