Imádkozom. Három megvilágításban térdelek az Úr előtt. Az első egy kis gyertya. A belső tűz, valami, ami bennem ég, valami, ami nem alszik ki, de nem én gyújtottam meg, nem is én tartom életben. Belső titok ez. Lelkem fénye, amely mégsem az enyém.

Ahogy szemlélem a tájat, mindent áthatnak a nap sugarai. Maga a fény, ami életben tart. E világ világossága, amely az örök fény hatalmát mutatja. Az az éltető erő, amely messze meghalad mindent. Abban a térben, amelybe Isten belehelyezett, felfoghatatlan hatalom a Nap.  

E kettő fény között éppen felgyulladtak a szürkületben a városi fények. A földi valóság pislákoló útmutatói. E világ rendezettségének kegyelmi álványai. Hogy nem sötétben bújkáló rablók között kell élnünk, hanem egyfajta törékeny rendezettségben, ennek jele az a két villanyoszlop, ami bevilágítja a sötét utcát. 

E három tér között, és bennük élünk. E három fény érkezik el a retinánkra. Vagy érzékeljük, vagy nem. De pislákol, egyszer előjön, máskor elbújuk mindegyik.