Mostanában elé jött egy gondolat: Az Isten legnagyobb humora valahogyan épp a legnagyobb tragédiát öleli át. A halálban van valami vicces. Ezt apukám halálakor erősen átéltem. A tragédia és a komédia egybefolyt. Nehéz még leirni is: amikor elvitték a testét, két részeg szállító érkezett meg. Mindenáron a meredek lépcsőn akarták levinni. MI erővel mondtuk, hogy ez nem jó ötlet. Meg hogy inkább segítünk, de ők csak...  És tényleg az történt, hogy mint Hófehérke kicsúszott a koporsóból. És persze a családnak a legfélősebb tagja segített. Mert igy alakult annak a drámai és mitikus pillanatnak a forgatókönyve. És nehéz volt nem arra gondolni, hogy apám, aki mindig szeretett fityiszt mutatni a világnak, most ezt tette. Meg akart minket viccelni. Nevessetek már, nem komolya ez az egész. Mintha folyamatosan a dolgok fölé húzott volna. Ne ragadj már bele. És nem ez a humor? 

Most, hogy olvasom a feltámadás történeteket, elém jött, amikor a fel nem ismert feltámadott megkérdezi a jajgató emmausiaktól: Miért mi történt velem? No, meséljétek el, mit is csináltak velem? Már az egész történetet elmondják, ő meg is magyarázza, de mennek ott, mint a vakok. Könnyű elképzelni Jézust, amint a szeme vackából nevetve kérdez: Miért, mi történt? A humornak az a fajtája ez, amikor valaki belemegy a játékba, felveszi a fonalat, de a visszájáról... Van valami nagyon ősi, teremtett valósága ennek a játéknak. Az élet és a halál van benne.

Isten folytonosan megviccel engem is. A minap a magam gyógyítására valami gyógyteát kezdtem inni, persze nem néztem utána, és egy erős hashajtó volt. Az egész húsvétot böjttel töltöttem. Húsvét hétfőre jöttem rá, mi az oka a bajomnak. Nem tudtam nem meglátni Isten végtelen humorát az életem fölött. Szinte kérte: Nevess már egy kicsit magadon, ez kell ahhoz, hogy a lelked is feltámadjon...