Amikor az ember mélypontra kerül, azt érzi, hogy a cselekedetek kifolynak a kezéből. Mint a víz, nem tudja megtartani, csak úgy van.

Egyszerre a tettek, a dolgok mögé kerültem. Azt éreztem, az ég világon semmi értelme többé megszólalnom. MInden szó értelmét vesztette. Egyrészt leszerepeltem, nem érdemes rám hallgatni. Nagyon nehéz szembesülni az embernek azzal, amikor a saját magáról alkotott kép romokban hever. Mégis, valami elementáris erővl éltem át azt, hogy nem baj. Jól van ez így legfeljebb majd felveszem a bolond előnevet. Isten bolondjának lenni nagy kiváltság Ő pedig még nagyobb szerető karral ölelt át. Nemcsak átölelt, dee angyalokat küldött. Néha kék angyalokat, néha fehéreket. 

Kórházban voltam. Ez ma olyan, mint hadiállapotb kerülni. Mindenki rohangál fel-alá, emberfeletti munkát végez. És ennyi emberi jósággal rég találkoztam, miközben folyt az őrület. Három osztályon vagy 80 emberre vigyáz egyetlen orvos. Újraélesztés. Az éjszakás nővérek persze totál frusztráltak. Mégis csak a negyedik naon szüremkedett be ebből valami konkrétan. Azt mondta a nővér, ne mondjam, hogy szegény orvosok, mondjam inkább, szegény nővérek. Az orvosoknak még mindig több idejük van. Igen, mindenütt dúl a hidegháború. Csendes egymásnak feszülés, hasonlítás, és ennek a gyűlöletenergiának az ereje hajtja a gépezetet, amibe egyébként mind beleroppanunk. Megértem Ibolya nővért, annyira nehéz lehet a sorsa, Amikor végre láttam az osztályt, mert kisétáltam, mintha egyegézsen másik világot láttam volna, mint amit bentről elképzeltem Valami iszonyú kháosz, óriási tereken, mindenki intéz valamit, az egész egy ezerszeresre bonyolitott rendszer, jaj mennyire kilátástalan. És mégis mindennap, mintha fényport gyüjtögettek volna az emberek millió emberi gesztussal, mosollyal, biztatással. Mélyen belémivódott a felvételes orvos mondata. Engem ide beosztottak, fogalmam sincs, mit kel csinálni, de legalkább belejövök, és ahogy beszélt, meg amilyen kedves alapossággal intézte a dolgokat, az megkapó volt. Egy irtóztató rossz rendszer kis katonái, nagyon nehéz erről egyáltalán gondolkodni.

Nem is szeretnék már elemezni, hiába látom ahogy látom, hiába minden szó, mert ezek elgurultak a tenyeremből. Nincs már értelmük. Csak annak, ami a szavakon túl van, vagy a szavak előtt. Valami elementáris megjivást érzékelek az imára. 

Soha nem szeretgettem a kisgyereket 

merjen kijönni a sarokból