Elvállaltam egy református közösségben egy színpadra feldolgozott Márk evangéliuma megszervezését, rendezését. Egyre izgatottabb lettem, ahogyan múlt az idő, közelednek a próbák. Uram, Atyám, nem tudom jól a szöveget. Sokszor el kellene olvasni. Mi lesz? Ezzel álmodtam. Reggelre aztán, ahogy forgolódtam az ágyamban, kicsit távolról is nézhettem magam. Miért izgulok? Miért álmodom ezzel? Honnan van ez a feszültség? Rájöttem. Persze! Mert ismét lelkészi szerepbe kerülök. Megint valamit fel kell mutatni. Annak jónak kell lennie, ha épp nem tökéletesnek! Miért is? Egyrészt azért, mert nem szeretnék lebőgni, másrészt azért, mert a stressz ehhez a szerephez tartozik. Ahogy erre rájöttem, egészen megdöbbentem. Évtizedeket töltöttem ebben a létállapotban. Folyton azon járt az eszem, hogy a közösségben kivel mi lesz, jól mennek-e a dolgok. Éjjel-nappal egyfajta alap-stressz volt a szívemben. Most automatikusan visszakapcsoltam. 

Miért is fontos, hogy "jól sikerüljön"? Mi van akkor, ha nem? Mi történik, ha megszégyenülök? Semmi. De egy lelkész folyton-folyvást ebben az érzéskörben él. A cinikusokról nem beszélek. Abban a pillanatban elhatároztam, hogy nem érdekel! Átadom magam Márk evangéliuma lendületének, és lesz, ami lesz. Ne legyen jó darab! Ne legyen vele megelégedve senki! Hanem csak legyen! Valami mélyebb lendületben legyek benne, ezt szeretném...

Eszembe jut a macskánk. Egyik este elmentünk elrejtett kápolnánkba imádkozni. Mária nevű macskánk követett. Úgy örököltük Marika nénitől, megkapta a nevét. Sose követett ilyen messzire minket. Ott énekeltünk, és ő végig nyávogott. Azután egy szál égő gyertya mellett csendben ültünk, ő odakucorodott mellénk, és csendben szemlélte a tüzet. Azután egy szél fuvallata elfújta a gyertyát, fölálltunk, és hazajöttünk vele együtt. Az egész valami olyan mélyen természetes volt. Semmit sem akartunk, és azt éreztük, hogy a világ, az egész világ imádkozik. Ilyen egyszerű az élet. 

Milyen kár azért  a sok feszületért, sok kis halálért, amit egy elképzelt szolgálatban tettem azt gondolván, hogy szent áldozatot hozok. Nem kár mégsem. Ezek lépcsőfokok voltak az égigérő létrán.