A béke az egyház bálványa lett.

A konfliktus az egyház ellensége lett. Pedig a béke a konfliktus és annak megoldása között van.

A fény ebben a világban legtöbbször nem a fényforrás valóságát jelenti, hanem a tükröződéseket. A fény terjed, és ezt észleljük. Itt ez a gyertya. Alig akart meggyulladni. De én csak egy csonkot látok. LÁtom a fényt, amint megcsillan rajta. Visszfényben észlelem. 

Milyen jó, amikor valami világossá lesz. Kiderül, felvirrad rá a nap, látszik, ami eddig rejtezett. És fáj is. Jó volt hinni, hogy minden olyan, amilyen. A változás, a felismerés nem kellemes. De mégis jó, mert igaz. Elfogadom-e a valóságot?

Vakfoltjaim a sötétség világa. Nem látom magam, hagyományaimat, belső céljaimat, sötét, szűkös utak vannak bennem. 

A könny azért nagy ajándék, mert az Isten eszköze arra, hogy ne rozsdásodjon be a szív. Mint az olaj, amely megóvja a csavart. 

 A rossz anyai ösztön a konzerválás, hogy szükség legyen rám örökké. A jó anyai ösztön röptetés. Anyai szívem segít. Az anya nő gyermekével együtt, alakul, s végül elengedi őt. Add Uram, hogy ebben a folyamatban ne legyek se túl kemény, se túl lágy!

Formálhatónak maradni.

Az ember egy bizonyos fomában van itt a földön, egy edényben. A forma az, ami az idő keretét adja. A valóság formai és időtlen egyszerre. A formálódás türelemmel történik., és a vége az elköteleződés.

Más a köpönyegforgatás és más a változás, formálódás. 

A passió csodája, ahogyan Jézus benne marad a folyamatban. Amikor elesik, akkor gyengesége kiejti a folyamatból. Mert nem tökéletes, mert Isten nem szereti a tökéletest, mármint az általunk elképzelt perfekt dolgokat. Bukás, gyengeség, tökéletzlenség, ez a kereszt útja. MI szeretjük a stabil mártirokat. Jézus nem ez volt. 

Távolodás - közeledés

Valójában minden hullám közeledik a parthoz. Csak közeledik. A hullám visszahúzódása csupán teret enged  a következő hullámnak. Csak közeledés van. Csak a parttól nézve létezik kétféle mozgás. 

Gondolataim mindig az intéznivalókhoz vezetnek, ezt kell... ez lenne jó,   tervek, bárcsak... De a valóség jobb, az Istené.

A közösség a valóság csodája. Istennek a kapcsolódás a célja, és nem a tökéletesség.

Istenem, had ismerjelek fel társaimban! És magamban. Ha itt vagy, bennem vagy, akkor minden rendben van.

Eleget tettem? Elég van az asztalon? Mindenki érti, amit elmondtam. Ha nem akarja, akkor ezer szó sem mondja el, az sem elég.  Nem a tett, nem a szó hiányzik, hanem ezek kapcsolata. Most életre kell váltani. Nem beszélni, és nem tenni kell, hanem összekapcsolni. 

Roppant erősen hallom mások szavait, dübörögnek bennem. 

Sokszor van bennem valami erős érzés arról, hogy Isten hogyan van jelen. Szavait azonosítom a kívánatos szavakkal. Majd jól megmondom, erős leszek. De Jézus a valóságban van jelen, ami erőtlenség, csend és könnyek.

Hol van Isten? Mindig a hegyen kerestem. A csend, az ima, az elmélyedés óriási békét hozott el.  A megrétett, megismert igazságokat igyekeztem átadni, aszerint élni. 

De itt, a hegy alatti földön minden egy nagy gubancba került. Össze-vissza keveredett. Nehéz átalakulni, hogy ne fussak a fájdalom elől, hanem meglássam benne a Krisztust.