Szűk folyosón jövünk a világba. Szükségünk van erre az átlépésre. SZŰK AZ, AMI ELVÁLASZT, AMI KIEMEL, AMI TOVÁBBLÖK, ami képes megváltoztatni bármit is.
Ha nincs szűkösség, bizonyos döntéseket soha nem hozunk meg. Eszembe jut Jákob, aki nem engedi el Benjámint, ha nincs inség. A gyereket magához köti, szeretetével mérgezi. De a kenyér hiánya arra kényszeríti, hogy rábízza a pusztára, és testvéreivel utnak eressze Egyiptomba az ismeretlen nagy úrhoz, aki majd kenyeret ad. (1Mózes 43)
A szűk út az egyetlen lehetőség az életben arra, hogy előre haladjunk. Talán olyan ez, mint a kígyó haladása. Más mód nincsen. Ha nem tanuljuk meg az előre szuszakolás művészetét, nem is érzékeljük, hogy élünk. Bennrekedünk anyánk méhében, abban a halálossá vált sötétségben. Életre kell halnunk. Szakítással kell ragaszkodnunk. Gyilkos fegyverrel, késsel kell a szeretetbe belépnünk. Ezzel a szűkös és csupa paradox élettel és halállal kell megküzdenünk, nincs más út. Szükségünk van a szűkösségre.
