MIntha az élet felszine mögött húzódna egy másik szál, és Istent csak ez érdekelné. Ha elsőre  olvassuk a Boldogmondásokat, azt látjuk a sorok képeiben, amit nehezen viselünk ebben az életben is: visszásság, nem normális következmények, igazságtalanság, képtelenség.

De ez azért van, mert nagyon hiszünk abban, ami történik. Abban, amit látunk. Valójában Istent csak a mély érdeklni, ami a sorok mögött van. Ahogyan átbillen bennünk valami. Az a mozdulat, amikor a sírásból vígazstalás lesz, függetlenül attól, ami történt. Isten világa, mint egy búvó patak, a dolgok mögött van, és a felszíns történések csak a kellékei ennek.

Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Isten érzi azt, amit mi érzünk, sőt még mélyebben si, mint mi. Még más szemszögből is. De van egy szint, ahol teljesen összekapcsoldunk, közös a fájdalmunk és az örömünk.