Magamtól sosem éltem volna át azt, hogy "mindenét otthagyja". A kegyelem adta ezt a tapasztalatot. Nem is a  pénzt, a vagyont nehéz elhagyni. Hiszen a pénz is egyfajta sűrített kapcsolat. Egy hálóba fog bele, és ezt a hálót nehéz elhagyni. Ami tart. De egyszerre történik valami, és az ember rájön, hogy mindent, de mindent kapott, és ez az egész mást jelent, mint ami látszik belőle. Te adtad Istenem, hogy elhagyott a háló, és hihetetlen gazdagságot kaptam ezáltal. Érzékelem azt, amit talán Péter: millió hal, óriási bőség, aminek különben semmi értelme. A minden és a semmi valahogy együtt jár. Semmi nélkül nincs bőség. Soha az életben ezt nem értettem volna meg, ha Isten ki nem billent a komfortzónámból. Az a különös, hogy milyen sok ember életében eljön ez a pillanat, és mégsem akar kibillenni, visszakönyörgi magát a hálóba, hogy túléljen.

Istenem, hálás vagyok az összetört struktúrákért, és különösen azokért a pillanatokért, amikor ellhagyhattam a düh partjait, a fájdalom hullámait. Hiszen nincsen semmi, csak Te vagy! Nem tudunk ellenedben semmit sem tenni, mert benned ringunk! De jó, hogy porszemnek látom, ami por, és hatalmasnak, ami az! Istenem segíts, hogy ezeket az arányokat el ne tévesszem!