Tegnap nálunk volt egy barátom, SK, beszélgettünk. Egy különös régi, családi szokás derült ki. Apukáméknak volt 12 tehene, számos állata, de se kutyája, se macskája. Azt mondták, nekik az nem való. Aztán apukám macskákon kísérletezett, ami nyilván még erősítette benne azt, hogy ezt az állatot, meg általában az állatokat tolja el a szívétől. Hozzánk idekeveredett egy macska, ő mindig jelzi, hogy nem szereti, és egyáltalán, tűnjön innen... Tegnap, éppen tegnap este telefonon mondja apa, hogy egy macska megdöglött a kertben. Odamentem, tényleg már több napos, irtó büdös dög volt. Este Tamással betettük lapát segítségével egy nylon zsákba, hogy majd ma elviszem Budaörsön valami kukába. Köröztem a kisvárosban, végre találtam egy "közösnek" tűnő kukát, amit aznap ürítenek, betettem, majd odajött egy lakó, és méltatlankodott, hogy ez az ő kukája. Mondom, jó, kiveszem. Valóban, visszatettem az autóba a büdös zsákot. Köröztem, de szegény macska számára, egyetlen kukát sem találtam. Valahogy nem volt kedvem fizetni a sintér telepen, meg sorban állni a leadásért. Ahogy köröztem a tetemmel, olyan nagyon szimbolikusnak éreztem ezt az egészet. Apa döglött macskáját kell eltemetnem... El kell temetni! Végül felmentem a kápolnához, és fölötte, az erdőben ástam egy kis gödröt, abba tettem. Nehéz volt az ásás. Mert nehéz a múltat kezelni, a helyére tenni. Valami jó érzés van most bennem, a dög a föld alatt van, nem tartozik már közénk, ráadásul a kápolna erősugarai hatnak, remélem, rá is. Ámen