Neki semmije nincs most már.
Mégis nagy sokaság volt vele. De a sokaságnak semmi sem drága. Tapossák egymást. Ott más értelemben igaz: semmi sincsen. Az asszony belső felismerése, hogy nincs semmi, csak az Isten. Erre a válasz: minden van, ha Isten van.
Jézus belelátott, és látta ezt az érzést. Ezért szánta meg. Soha nem gyógyított egyébként szánalomból.
Kép: Török kézirat 10. század (https://www.pinterest.cl/pin/856387685386973042/)
Én akarom, te akarod... sok akarat feszül egymásnak. Hogyan tud ez a sok vektor közös erőként hatni?
A ha szócskával. Leteszem akaratomat, elfogadva azt. Akarom. Szeretném, ha megtisztulnék, ha... ha te is, akkor a két akarat erővé lesz. Ha akarod, akkor tedd akaratom mellé a tiedet...
Egy éjjeli ima után Jézus kiválasztja Júdást is tanitványai közé. A rosszat a jók közé. Nem azt teszi, hogy kedves jók gyertek! Nem egy különleges alakulat az övé.
Rosszat a jóban, hogy az befedje. MIntha a jó átölelné őt.
Az egészben valami óriási harmónia van, amit még az is erősít, hogy Máténál egy hegyen mondja Jézus, Lukácsnál egy mezőn.
Mint ahogyan a méhek zsonganak a kasban, és amikor kirepül az anyakirálynő, mindenki követi, ott zsong mindenki Jézus korül. Mintha mindenki megérintette volna. Utána a boldog mondásokban, mintha a beszéd egyik fele azoknak szólna, akik tényleg odaadták magukat, a másik azokhoz, akik nem tették ezt meg. Van, aki unja, csak támasztja a fejét.
Megérinti Krisztust egy-egy beteg, és ő dönti el, hogy Jézus cselekedjen vagy sem. Sokan biztak benne, de sokan csak kiváncsiak voltak rá. Nem igazi várakozással, nem ugy, mint akinek nincs semmije, hanem mint ami egy kis plusz extra.
Ahogy ott nyüzsgött a sok ember, a méhek, egyszerre boldogság könnyei jelentek meg az arcokon. Boldogok, akik sírnak, akik meggyógyultak, akik ott vannak, abban alétezésben, ami az élet igazi magja. Övék a mennyek országa. Itt vannak.
Az egész kép, minden szó valami nagy és mély harmóniáról szól, a szélsőségek egysége, az a világ jön itt el, amiben minden a helyére talál.
A sorvadt kezű ember átnyúl a falon.
Ez a beteg ember szinte kitágítja a zsinagóga falait. Félelmetes, amikor a megszokott védelmére szövetkezünk. Ez a beteg ember pedig ott van a két világ között, Jézus, aki szabadon jár - kel közöttük, és a zsinagóga emberei, akik a keretek megőrzéséhez értenek csupán. A éltüket az teszi szükségessé, hogy megtartják a kereteket.
Jézus kérdése megdöbbentő: Szabad-e rosszat cselekedni szombaton? Hát semmikor nem szabad. És a farizeusok mégis rosszat tettek. MIvel nem tudtak jót cselekedni, hát esztelen indulatukban gyilkolásra szánták el magukat. Életet oltani szombaton? Aki nem ad életet, az olt. A poziciók védelme viszont esztelen indulatot okoz bennünk.
Magamtól sosem éltem volna át azt, hogy "mindenét otthagyja". A kegyelem adta ezt a tapasztalatot. Nem is a pénzt, a vagyont nehéz elhagyni. Hiszen a pénz is egyfajta sűrített kapcsolat. Egy hálóba fog bele, és ezt a hálót nehéz elhagyni. Ami tart. De egyszerre történik valami, és az ember rájön, hogy mindent, de mindent kapott, és ez az egész mást jelent, mint ami látszik belőle. Te adtad Istenem, hogy elhagyott a háló, és hihetetlen gazdagságot kaptam ezáltal. Érzékelem azt, amit talán Péter: millió hal, óriási bőség, aminek különben semmi értelme. A minden és a semmi valahogy együtt jár. Semmi nélkül nincs bőség. Soha az életben ezt nem értettem volna meg, ha Isten ki nem billent a komfortzónámból. Az a különös, hogy milyen sok ember életében eljön ez a pillanat, és mégsem akar kibillenni, visszakönyörgi magát a hálóba, hogy túléljen.
Istenem, hálás vagyok az összetört struktúrákért, és különösen azokért a pillanatokért, amikor ellhagyhattam a düh partjait, a fájdalom hullámait. Hiszen nincsen semmi, csak Te vagy! Nem tudunk ellenedben semmit sem tenni, mert benned ringunk! De jó, hogy porszemnek látom, ami por, és hatalmasnak, ami az! Istenem segíts, hogy ezeket az arányokat el ne tévesszem!
Uram segíts egyszerűen szolgálni, mint Péter anyósa, aki meggyógyult, de utána nem szólt egy szót sem. Csak adni akart, mert kapott. Szeretetből meggyógyult és ő szeretetből szolgálni akart. A szeretet áramlása alakult ki. Először Jézus szolgált neki, aztán ő szolgált. Az ördögök pedig beszélnek, beszélnek, ki akarják mondani úgymond az igazságot. De Jézus nem enged teret a szónak. Nincs szüksége arra, hogy az igazság formális valósága megjelenjen, mert az csak elvesz a valóságból. Visszaparancsolja a szavakat oda, ahonnan jöttek. Mintha a szeretet áramlását megakadályoznák. Nem mindig, de legtöbbször.
Mintha a felszíni adok veszek, ami Jézus és az ördögök között szavakban zaljik, olyan lenne, mint ami köztünk zajlik: Tudom, ki vagy! Leleplezlek, látom a valóságot. Mire a másik: Nem, én jobban látom azt, ami van! És ezek az igazságok szétszakítnaka minket, pedig talpig igazságok. Jézus a tettekből lép elő, és a csendbe lép. Közben néha megszólal. De az út a tettből a csendbe tart. Vagy a csendből a tett felé, a szavak csak mellékes kísérői eennek a folyamatnak. Add Uram, hogy a szeretetnek ebbe az áramlásába bekerüljek! Ámen 